A beszerzés megszállottai

Megszállott Beszerzők és Cégvezetők Klubja

A beszerzés megújult szerepe

2014. március 24. 22:55 - n_eszter

Operatív beszerzés helyett stratégiai beszerzés

 

Az utóbbi években nem csak a vállalatokat körülvevő környezet változott, hanem több olyan cégen belüli folyamat is átalakult, ami jelentős hatással van a cég eredményességére. Egyre több cégvezető ismeri fel, hogy a jövőben aktívan kell foglalkoznia a munkatársak kiválasztásával, képzésével, sorra alakulnak a HR részlegek és az ezzel a témával foglalkozó tanácsadó cégek. (Lehet, hogy most többen furcsán fognak  nézni, de tulajdonképpen a HR is egyfajta beszerző részleg, csak éppen anyagok helyett emberi erőforrást szerez be.)

A másik ilyen terület, ami az elmúlt évek tapasztalatai szerint jelentős átalakuláson megy át, a beszerzés területe. Míg korábban egy szükséges rossznak  tekintették és fő feladata a napi anyagszükséglet kielégítése és a vállalat anyagokkal, eszközökkel való ellátása volt, egyre inkább eltolódik  a hangsúly a stratégiai beszerzés, és a rendszerek kialakítása irányába. Minek ide rendszer, amikor munkatársak szempontjából "csak " annyi lenne a feladat, hogy a létra végre időben érkezzen meg, hogy a munkát el tudják kezdeni?

Milyen új kihívásokkal kell a beszerzésnek szembenéznie?

1, Az ár elsődleges szerepe helyett az ár-érték arány válik döntővé

Egyre fontosabbá válik a minőségi termék, és már nem elég valamit csak jó áron adni. A folyamatos árengedmények helyett előtérbe kerülnek a komplex szolgáltatások, amik nehezen összehasonlíthatóvá teszik a termékeket.

2, Megjelenik a kockázatmenedzsment

A beszerzők egyre többször kényszerülnek rá, hogy a megrendelések előtt leinformálják az adott beszállítót, például az itt olvasható lehetőségek egyikén, és egyre többször merül fel a kérdés, hogy valóban megbízható partnerként tekinthetünk -e olyan cégekre, akik sportot űznek abból, hogy nem fizetik be az adót, és így állandóan eljárás folyik ellenük. Biztos, hogy ezek a cégek minket nem játszanak ki? Biztos, hogy ilyen üzleti etikával elhisszük nekik, hogy rendesen elvégzik a feladatot, amivel megbíztuk őket?

3, Egyedi vásárlások helyett keretszerződések, kiemelt partnerek

Az erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében, (beszerzők ideje, megrendelések lebonyolításának gyorsasága, árak és fizetési feltételek optimalizálása) egyre gyakoribb jelenség, hogy a gyakran vásárol tételek beszerzésére a cégek tendert írnak ki. (Ehhez szükség van a vásárolandó tételek pontos összeírására, mennyiségi, és minőségi szempontból, valamint a várható rendelések ütemezésére). A tender győztese megkapja a keretszerződéssel a jogot, hogy a továbbiakban az adott termékcsoportot, szolgáltatást ő szállítsa, a rögzített feltételekkel. Ez mindkét fél számára előnyös, hiszen a szállító kap egy állandó megrendelőt, ami bizonyos mértékig kiszámíthatóvá teszi az igényeket, a beszerző pedig megspórolja magának, hogy minden egyes beszerzés előtt ugyanazokat a köröket kelljen lefutnia ugyanazzal a beszállítóval.

4, Beszállítók integrálása, fejlesztése

A beszállítók megítélésében nagy szerepet játszik, ha nem csak leszállítják az árut, elvégzik a szolgáltatást, kiállítják a számlát majd elballagnak, hanem tudatos kommunikációval építik a kapcsolatot a partnerrel. Időnként akkor is megkeresik a beszerzőt, ha épp nincs futó megrendelés, tisztában vannak vele, hogy a partner mivel foglalkozik és adott esetben hasznos információval látják el, olyan témákban, amik hozzásegítik ahhoz, hogy a  saját vevőit jobban kiszolgálhassa.

Ezek a beszállítói ötletek akár termékfejlesztés alapjául is szolgálhatnak, vagy új megrendelést hozhatnak a beszállító partnerének. Ez a folyamat  beszállítók saját folyamatainkba  integráláshoz vezet, és erősíti a két fél közötti kapcsolatot.

5, Raktárkészletek csökkentése

Különösen a nagy helyigényű anyagok esetén egyre nő a nyomás a beszállítók felé, hogy a raktározás terheit magukra vállalják, és gyors, pontos, gyakran soron kívüli szállítással segítsék megrendelőiket.

6, Adminisztráció, adminisztráció, adminisztráció!

Azt mondják, amit mérni tudunk, azon változtatni is tudunk! Ez jól hangzik nem? Egy apró szépséghibája van azért a dolognak. Mérni azt tudjuk, amiről vannak adataink. Adatok pedig maguktól nem keletkeznek általában. Ahhoz, hogy a vezetőséget ellássuk a megfelelő beszerzéshez kapcsolódó információkkal, és adatokkal rendelkezzünk például tenderek kiírásához vagy egy egyszerű tárgyaláshoz, szükségünk van egy olyan rendszerre, amely képes az adtok strukturált rögzítésére és melynek alapján a később kinyert adatokból értékes információkat nyerhetünk. (Mik azok az alap információk, amiket általában figyelünk a beszerzéssel kapcsolatban? Olvasd el az ezzel kapcsolatos bejegyzést: Adminisztráció - A leggyűlöltebb szavak egyike)

  A fenti pontok alapján egyértelműen látszik, hogy a korábbi anyagbeszerzési feladatkör jelentősen kibővül, ami újabb kihívások elé állítja a beszerzőket és az őket alkalmazó és felvevő cégvezetőket is.

 

 Ha tetszett, ajánld ismerőseidnek is a bejegyzést és nyomj egy like-ot! Köszönöm!

 

 Németh Eszter

Megszállott Beszerzők és Cégvezetők Klubja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://megszallott-beszerzok.blog.hu/api/trackback/id/tr785852469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása